Tükörfényben

Digitális fotó

A fotóspróbán készült képek

2008

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat küldetése és egyik fő célja, hogy a száz éves magyar tradíciókkal rendelkező mozdulatművészet műfaját a jelen társadalommal megismertesse, és elérhetővé tegye mind rekonstrukciós és új darabjaival, mind tanításával. Másik fő célja, a mozdulatművészet műfaji határainak tágítása, új formanyelv keresése a kortárs impulzusok hatására. „Tükörfényben” című új bemutató a társulattól eddig megszokott mozdulatvilágtól egészen eltérő formanyelvet használ a mozdulatművészet stílusán belül. Kortárs mozdulatművészeti kísérleti előadás, mind témájában, mind esztétikájában, mind vizuális és mozdulati megjelenésében. Középpontban az ember áll, nemi identitástól függetlenül, vágyaival és érzelmeivel, melynek a szexualitás természetes része. Férfi – Nő, Nő – Férfi, Nő – Nő, Férfi – Férfi. Számít ez…? Érdekes tükörjáték ember és ember között. Érzelmekkel, vágyakkal, elrejtve vagy felvállalva, de kétségtelenül eleven, valóságra éhesen.